Rólunk

Sportolói múltamról

A sport gyermek korom óta része az életemnek, de aktívan sportolást amatőr szinten 17 éves koromban küzdősporttal, kerékpározással, futással kezdtem, ami megalapozta a kitartásba és változatos edzésmódszerekbe vetett hitemet.

Pályám során jelentős tapasztalatot szereztem a munkám által megkövetelt kihívásoknak, ahol folyamatos továbbképzések és fizikai állóképességi követelményeknek kellet megfelelni.

Számos futóversenyen maraton és félmaraton, atlétika, kerékpár, duatlon és triatlon, Ironman versenyen részt vettem, többször is álltam dobogón korcsoportomban!

Megalakítottam Szülővárosomban a Teljesítménydiagnosztikát

2018-ban átestem egy szívműtéten és ekkor történt egy fordulópont az életemben, hogy feladok az addigi munkáimmal és csak a sportnak teszem ki a mindennapjaim.

Ekkor megalakítottam a Teljesítménydiagnosztikát Székesfehérváron 2018 októberében.

Egészségügyi múltamnak köszönhetően és a mindennapi sportolásból szerzett saját tapasztalatokat a Testnevelési Egyetemen tanultakra és számos Önképzés után kezdtem el a terheléses vizsgálatokat végre hajtani egy személyben.

2019-ben Dr. Kurucsai Gábor belgyógyász szakorvossal hajtom végre a terheléses vizsgálatokat, legyen az élsportoló vagy fogyni vágyó.

Vizsgálatok során rengeteg sportolóval találkozhatok a mai napig különböző sportágakból.

A vendégeim / sportolóim edzéseit és felkészülését a teljesítmény diagnosztika eredményeire és különböző pálya tesztekre alapozom.

Eddigi munkáimról

4 évig dolgoztam hivatalosan edzőként Székesfehérváron az Alba Triatlon Sport Egyesületben, ahol a megalakulás óta aktív tagja voltam az egyesületnek legyen versenyrendezés vagy Önkéntesmunka.
Fő feladatom az utánpótlás nevelés, ami egyben fő célom is, hogy a gyermekek megfelelő alapokat szerezzenek és a sport az életük része legyen.

Az utánpótlás mellet a triatlon felnőtt csoport edzéseit is koordinálom és többüknek az online edzésekkel egészítem ki a napi edzésüket a csoportos edzések mellett.

2018 szeptemberétől havi két alakalommal tartok közösségi futásokat Székesfehérváron, ahol alkalmanként kb. 30 főnek tartok csoportos futó edzést, ami 2019-2020.-ig Polar Futóklub alatt is müködött így egy éven keresztül viselhettem a Polar Ambassador titulust.

2020-tól a székesfehérvári Kiskút Tenisz Klubban Erőnléti edzőként foglalkozom több aktívan versenyző sportolóval.

Az állóképesség fejlesztés mellet rövid idő alatt megtapasztaltam, hogy már az utánpótlás sportban nagyon fontos szerepe van a prevenciónak és a sporttágspecifikus erőnlét fejlesztésnek, hogy egészséges és sikeres sportolókat neveljünk.

Több mint 50 fő sportolónak követem nyomon és tervezem, irányítom a minden napi sportolását az online rendszerek segítségével a diagnosztika mérések eredményeire és pulzus mérésre alapozva, kísérem a céljuk elérésig.

Önképzések során a Trainingpeaks Coach Level 1. szintet.

Nemzetközileg elismert IronMan Coach képzést is megszereztem.

A folyamatos továbbképzések mellett a vendégeimen látott változások és eredmények segítenek állandó motivációt nyújtani a mindennapi munkáim során.

Szabadidőmben elengedhetetlennek tartom a folyamatos önképzést és a folyamatos testmozgást.

Végzettségeim

2006 – 2011. Országos Mentőszolgálat

• Kinevezés a Mentőápolói munkakörbe

• Betegek, sérültek, belgyógyászati rosszullétek akut ellátása

• Több sikeres újraélesztés

2011 – 2015. Országos Mentőszolgálat

• Mentőápolói munkám folytatása 80 órában

2011 – 2018. Készenléti Rendőrség

• Police Medic Instruktor elvégzése Pécsi Tudományegyetemen

• SZVAT képzés, személyvédelmi alaptanfolyam megszerzése

• 2013 soron kívüli előléptetés

2017-2021 Alba Triatlon SE – Triatlon edző

– Utánpótlás és felnőtt sportolók felkészítése
– Vezetőedző

2017. Spinning Instructor

2018. Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézet

– Triatlon edzői szak

2018. Fehérvár Teljesítménydiagnosztika
– Sport terheléses vizsgálatok, teljesítménydiagnosztika végrehajtása

2019-2020 Polar futó nagykövet

– Székesfehérvári Polar futó klub nagykövete

2018. Amatőr futó klub megalakítása Székesfehérváron

– Ingyenes közösségi futások

2020. TraningPeaks Coach Level 1.

 – Online edzés tervezés

2020. IronMan Coach

– IronMan táv edzői képzés elvégzése

2020. Kiskút Tenisz Klub

– Erőnléti edző

2021. Honvéd Szondi SE – Triatlon szakosztály

– Szakosztályvezető

Célunk, hogy a sportolókat segítsük abban, hogy elérjék egyéni céljaikat

Laborunk profi, pontos megbízható termékeket használ, köztük a Cortex MetaLyzer 3B Spiroergométerrel, EKG-HRV, Moxy-Monitor használata futó és kerékpár ergométeren.

Teljes labordiagnosztika háttér. Méréseket kizárólag szakképzett egészségügyi és sportszakemberek hajtják végre.

A diagnosztikai méréseket személyre szabottan végezzük, legyen elit sportoló vagy fogyni vágyó.

- Teljesítménydiagnosztika állóképességi sportolóknak

- Spiroergometria vizsgálat sportolóknak és fogyni vágyóknak

- Labordiagnosztika

- Orvosi háttér

- Edzői háttér

- Igény esetén táplálkozási tanácsadást is biztosítunk

Teljes felmérést és szakmai hátteret biztosítunk, csapatoknak, kluboknak!

Referenciák:

- Alba KC – Kosár
Alba KC – Kézilabda

- Éles József Kézilabda iskola

- Fehérvár AV19 – Jégkorong

- Siófok FC – Labdarúgás

- Fehérvár Enthroners – Amerikai foci

- DKSE – Kajak – Kenu Szakosztály

Személyre szabott edzés programot készítünk

Egyéni teljesítőképességhez, sporttághoz mérten állítjuk össze az edzésprogramot.

Pulzus/watt és tempó alapú edzéstervezés, nyomon követéssel.

Méréseket követően konzultáció lehetőséget biztosítunk a vendégeink számára.

Egyéni edzéstervezés esetén kommunikáció a sportolókkal.